Feliratkozás a diáknévsorba

 Feliratkozom!

 

2010 januárjában újjászületett az egykori Földes Diákszínpad

Tagok ma

Az elmúlt 20 évben rendszeres almáspitézős összejöveteleink tovább mélyítették a barátságot közöttünk. A nosztalgiázós bulikon már rég túl voltunk, amikor kezdtük észrevenni, hogy szükségünk van e léleképítő találkozókra. Való igaz, ezek a bulik nem nélkülözhették a nagy sztorikat és a visszaemlékezéseket, de mindezek mellett a csapatban kikristályosodott, hogy többen szeretünk cselekedni, mint csak beszélni róla. Persze a 24 óra munka, a 24 óra család és egyéb teendőink mellett pont annyi szabadidőnk maradt, hogy nem tudtunk mit kezdeni vele. Az élet nehézségei, a való világ küzdelmei mellett hol vannak a barátságok, az emberi kapcsolatok?

Hiányzik valami. Beszéljük meg? Játsszuk el!

Ezért hoztuk létre "csoportterápiánkat", hogy legyen egy társaság, ahol felszabadultan, örömmel játszunk, játszunk és játszunk. Itt legalább olyannak vesszük az Életet, amilyen. Szórakoztató, vidám, pezsgő – olyan, amilyenné mi tesszük. Mert hát érdemes tenni érte, mégha néha barátságtalan is velünk.

Összefoglalva, a mi csoportterápiánk célja nem más, mint az, hogy folytassuk amit diákként elkezdtünk, és néha csak egy-egy pillanatra boldogok legyünk, de az tartson sokáig!

Ha csatlakoznál hozzánk, szeretettel várunk!